Büszkeségünk: Fehérvári Mária korrepetitor.
Többször meghatódtam, mialatt ezt az interjút készítettem, mert alanyom káprázatos bájosságával, eltökéltségével olyan történeteket mesélt a munkájából, amihez fogható csak olyanok életében adódik, aki hasonló odafigyeléssel, valódi empátiával, a segíteni akarás elszántságával fog bele abba, amit csinál.
Marcsi nem csupán segíti a diákjait a tanulásban, hanem sok esetben életeket is megmentett már.
Tanulócsoportját a fiával viszi, jelenleg 44 tanulójuk van.
Mióta foglalkozol gyerekekkel?
8 éve végzem ezt a munkát teljes időben, azaz heti 40, vagy még több órát fordítok korrepetálásra, tanításra.
Honnan jött a gondolat, hogy korrepetitor csoportot alakíts?
A gyerekeim kezdeményezésére történt! Sok évvel ezelőtt alapszintű angol nyelvoktatást kezdtünk szolgáltatni a lányommal, és rájöttem, hogy a tanítás nekem jól megy.
Felhívtam néhány általános iskola igazgatóját, akik örültek nekem. Nagyon szívesen fogadták azt, hogy van valaki, aki az iskola mellett segíti a tanítványokat, és megengedték, hogy kirakjam a hirdetéseimet az iskolájukba.
Rengeteg tanulóm lett, nem is gondoltam volna, hogy ennyi megoldandó feladat, elakadt tanuló van. Egy idő után egyáltalán nem kellett hirdetnem, mert egymásnak adták a kilincset a tanulók, és mai napig ajánlás alapján jönnek az újak.
A Tudáskulcs munkafüzetekkel kezdtem el dolgozni a gyerekekkel, majd jött a többi tantárgy igény szerint: matek, nyelvtan, történelem, sőt jogot is korrepetáltam már egy 22 éves joghallgatóval. A szlovák tananyagot is ismerem, mert skypon tanítok egy szlovák gyereket, aki magyar anyanyelvű, de előfordul, hogy a szlovák nyelvtanba is besegítek. Már magam is megtanultam ezáltal jónéhány szlovák szót, nyelvtani alapot.
Milyen korosztályt tanítasz?
Eleinte általános iskolásokkal foglalkoztam, de egyre több gimnazista is jelentkezett, ezért Hir Tibinél (FreeMind tanulócsoport alapító, kiváló matematika tanár) vettem matematika órákat, hogy még többet, magasabb szinteken is tudjak segíteni, majd autodidakta módon kezdtem tanulni minden más tantárgyat, és azóta is folyamatosan tanulok. Azt érzem, hogy a tanulási módszertan birtokában bármit meg tudok tanulni, és segíteni is tudok vele.
Egy orvossal is tanultam már, egy kardiológussal. A szülők, akik elhozzák a gyerekeiket az órámra, nagyon gyakran maradnak, figyelnek, egyszóval: ők is tanulnak. Egyetemista tanítványom is volt. Igazából nincs korhatár!
Mesélj arról, mit tanítottál az orvosnak?
Ő a fiát hozta hozzám, aki nagyon nagy bajban volt, már a drogokhoz is hozzányúlt, és hullámzott az élete. Tudtam, hogy a szülőket kell először kezelni, ezért az orvos apukával keresztülmentem Az elnyomás alapjai c. füzeten. Azért mondom, hogy keresztülmentem, mert hangosan olvasta, és ahol elakadása volt, ott megálltunk, megnéztük a szavak jelentését. Rengeteg nyeresége volt. Az ember szót is meg kellett néznünk, mert nem tudta elmondani, hogy mit jelent az ember kifejezés! És hatalmas felismerése, nyeresége lett belőle, pedig naponta emberi szíveket operál.
Mi a módszered, hogyan tanítod a gyerekeket, és mit gondolsz, mi a sikered titka?
Nagyon alaposan megtanultam L. Ron Hubbard tanulási módszertanát, és ez alapján mindig kiszúrom azokat a szavakat, amiket a tanuló nem ért.
Tehát rengeteget szótisztázok1 a gyerekekkel, akik már viccesen emlegetik, hogy a wikiszótárral ébrednek reggelente. De a szüleik is használják már otthon. Sok tanuló anyukája/apukája meséli, hogy szavakat tisztáz a család!
Ezen kívül érzelmileg rá vagyok hangolódva a különféle gyerekekre. Látom, amikor nem ért valamit még annak ellenére sem, hogy átmentünk a szavakon, ezért képes vagyok neki más oldalról megközelíteni a dolgot, és mindezt addig csinálom, amíg teljesen nem érti azt.
Korábban foglalkoztam emberekkel, emberi problémák kezelésével, és pontosan tudom, hogy erre a gyerekeknek is nagy szükségük van. Nem egy esetben előfordult, hogy nem tudtam elkezdeni a tanulást a gyerekkel addig, amíg ki nem beszélhette a bánatát. Barát is vagyok, néha anya, és tanár is – mikor mire van szükség.
Egyszer egy kamasz kislány tanítványom jött sírva órára. Elmondta, hogy a szülei felhívták, hogy közbejött valami, és nem tudnak elmenni arra az iskolai ünnepségre, ahol ő fog fellépni. Tudtam, hogy így tanulni biztosan nem fogunk. Adtam a kislánynak egy lokalizációs asszisztot2, megetettem, mert kiderült, hogy nem is evett eleget, hagytam, hogy elmondja mindazt, ami bántja, és még tanultunk is egy kicsit. A következő tanítványomat felhívtam, és átraktam az órát egy másik időpontra, hogy a kislánnyal elmehessek az ünnepségre.
Nagyon szeretem a tanítványaimat!
A szándék és a segíteni akarás visz előre.
Milyen eredményeid, illetve személyes sikereid vannak a munkádból?
Huh… Rengeteg, erről napokig tudnék mesélni. Igazából nekem a munkám a szórakozás, felüdülés…Volt egy diszlexiás3 gyerekem, magatartás problémákkal. 9.-es volt, amikor hozzám került, és az első órára úgy jött, hogy siessünk, mert a barátai várják lent a kocsmában. Elkezdtük a betűket gyurmából megformálni, és a vége az lett, hogy nem akart elmenni, amíg az összes feladatot nem csináljuk meg. Az iskolában ő lett a legjobb tanuló, ma már mérnök.
Elhoztak hozzám egy kislányt, aki angol nyelven beszélt, és arra kértek, hogy magyarul tanítsam. Annak ellenére elvállaltam, hogy alig beszélek angolul, de megtanítottam 3 hónap alatt magyarul. Ma már a BGF-re jár, és magyarul tanul!
Van egy kislány, aki Szigetszentmiklósról jár hozzám tanulni, és az első órám után már ötösre írta a dolgozatát.
Más tanulóim is a város másik feléről járnak hozzám tanulni, van, aki reggel 6-kor kel, de jön, mert tanulni akar. Ez fantasztikus érzés, és megerősít abban, hogy érdemes tanítani, mert a helyes eszközökkel mindenképpen eredmény érhető el.
Aztán van olyan család, ahol ez tovább is ment magától, a kisebb testvérnek azért kitűnő a bizonyítványa, mert szótárazik, ahogyan az idősebb testvértől látja.
Mit látsz problémának az oktatás területén?
Sok esetben a tanári hozzáállás nem megfelelő, elbizonytalanítják a tanulót és nincs idejük valódi segítségnyújtásra.
A tekintélyelvűség is egy probléma, nem mernek a gyerekek őszintén kommunikálni, segítséget kérni.
Kevés az idő az iskolában arra, hogy odafigyeljenek, plusz időt tegyenek hozzá a lemaradt gyerekek megsegítéséhez, pedig számtalan példám van arra, hogy ezek a gyerekek is tehetségesek, és ha megkapják az esélyt, hogy egyéni tempóban tudjanak tanulni, akkor elérik a tudást, sőt megvalósítják a céljaikat is. Sok iskolában erre nincs idő.
Milyen terveid vannak, és mik az álmaid, vágyaid?
Azt szeretném, hogy minden suliban használják a tanulási technológiát, és a családokba ivódjon be a dolog.
A tervem, hogy folytatom a munkámat, és sikerül átadnom ezt a lelkesedést a gyerekeimnek is!
Köszönöm Marcsinak a lenyűgöző, példaértékű munkáját, és mindazt, amit a gyerekekért tesz. Kívánom, hogy elérje céljait, és adja át ezt a kiváló példát sok korrepetitornak.
Henczel Edit
Alkalmazott Oktatástan
Marcsi elérhetőségeit itt találod»
Amennyiben szeretnél megismerni egy igazán hatékony tanulásmódszertant, gyere el a Haladó korrepetitori eszközök tanfolyamunkra!
Tovább a tanfolyam részleteihez»
1szótisztázás: új, eddig nem (vagy nem pontosan) értett kifejezések megtanulása, amely kiemelt fontosságú része ennek a tanulási módszertannak.
2lokalizációs assziszt: gyors segítségnyújtás abban, hogy a személy figyelmét kifelé fordítsuk a problémáiból L. Ron Hubbard asszisztok technológiájából. Assziszt: segítségnyújtás
3diszlexiás: olvasási problémával rendelkező.